2015. július


2015. júliusi programjaink PDF Nyomtatás E-mail

2015. július hónapban is szeretettel várjuk programjainkra az érdeklődőket. Kiállítás a Velencei-tavi Galériában, péntekenként zenés estek, gyümölcsünnep, szeretettel várjuk!

 

 

Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ, Gárdony

2015. júliusi programok

2015. július 3. –augusztus 3 Velencei-tavi Galéria

Csak a zene – Barcsik Géza grafikusművész kiállítása. Barcsik Géza talán legismertebb művei az általa tervezett lemez-, könyvborítók és zenei plakátok közül kerülnek ki, tervezett ilyen kiadványokat többek között Cseh Tamás, Szörényi Levente, Grandpierre Attila, a Vágtázó Halottkémek együttes, Sebő Ferenc, Lajkó Félix, Fonyódi Tibor, Szőke István Attila és mások számára. Látványtervezőként működött közre a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című, a Művészetek Palotájában tartott előadásában, szerkesztőként működött közre a pilisszántói Csillagösvényről szóló kiadvány megjelentetésében. Grafikai tevékenysége mellett fest és előszeretettel fotózik is, festőként ismert alkotásai közé tartozik az a sorozat, amelyben nagy méretű kavicsokra festette meg az erdélyi és az anyaországi magyar kulturális élet számos jeles alakját.

2015. július 10. 18.00 h Velencei-tavi Galéria (belépő: 800.- Ft, kedv.: 500.- Ft)

Blaha Lujza, a nemzet csalogánya – Csomor Csilla színművésznő önálló estje. Zongorán közreműködik Darvas Ferenc.

Csomor Csilla a Déryné Széppataki Róza életét feldolgozó Édes Rózám! című önálló estje után most a „nemzet csalogánya” bőrébe bújik. Célja, hogy a nagy előd sorsának bemutatásával maga is képviselje azt a szent küldetést, amely a magyarságtudatot erősítve, a szép magyar nyelv ápolásának fontosságára irányítja a figyelmet.

2015. július 17. 18.00 h Velencei-tavi Galéria (belépő: 800.- Ft, kedv.: 500.- Ft)

Cifra székely népmesék. Aki a meséket mondja: Éger L. László előadóművész, aki citerát, ütőgardont használ, és mellé cifrákat énekel: Fazekasné Domak Anikó népzenész, etnográfus.

2015. július 18. 18.00 h Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központ

A Tzafit Yoav izraeli táncegyüttes előadása

A Tzafit Yoav együttes Magyarországon fellépő tagjai 15-18 éves korúak. Hetente öt délután gyakorolnak. Nyaranta nemzetközi kurzuson szoktak részt venni, hazai és külföldi együttesekkel közösen, különböző nemzetiségű vendégelőadókkal, tanárokkal. Valamennyien kibucokban, a világon egyedül Izraelben található közös tulajdonra épülő szövetkezeti falvakban élnek.

2015. július 24. 18.00 Velencei-tavi Galéria (belépő: 800.- Ft, kedv.: 500.- Ft)

80 dallal a Föld körül – Ausztria tájain

A koncerten mindkét bécsi iskola, Haydn, Mozart, Beethoven, Berg, Schönbeg és Webern mellett, Gustav Mahler, Alma Mahler, Korngold és Schubert művei hangoznak el, dalok, duettek, tercettek és quartettek formájában.

Előadják: Jónás Krisztina, Ducza Nóra – énekművészek, Geleta Viktor – tenor, Najbauer Lóránt – basszus, Hegedüs-Gönczy Katalin (zongora)

2015. július 25. 10.00-22.00 h Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központ

Anna napi gyümölcsünnep, lekvárfőző és réteshajtogató nap

Lekvár- és szörpfőzés az Iglicével, kemencés lepények, réteshajtogatás és készítés a zalai asszonyokkal a kerti kemencénél, népi játékpark, néptánctalálkozó a szabadtéri színpadon. Kirakodóvásár, gyerekfoglalkoztató programok, gyümölcsvásár. Esti Pitti Katalin operett-műsora, előtte a Bandiera, a TáncolKodó néptáncegyüttes, a Presto kamarazenekar gyermekkoncertje, és bűvész szórakoztatja a vendégeket.

2015. július 31. 18.00 h Velencei-tavi Galéria (belépő: 800.- Ft, kedv.: 500.- Ft)

Egy húron pendülnek – a Kelemen Család hangversenye

Kelemen Barnabás, Kokas Katalin – hegedűművészek, Kelemen Gáspár- hegedű, Kelemen Hanna – zongora

Előzetes 2015. augusztusi programjainkból:

2015. augusztus 1. 10.00 h

Gárdonyi Géza születésnapi ünnepsége a Gárdonyi Géza Emlékháznál. Ünnepi beszédet mond Tóth István polgármester és Keller Péter, az író dédunokája. Koszorúzás, majd ünnepi mise a Szent Anna kápolnában 11.00 órakor.

2015. augusztus 7. 18.00 h

Kiállítás Molnárné Iszak Ilona festményeiből - megnyitó (Velencei-tavi Galéria), majd a megnyitó második részében Tabi Mária sanzonestje

2015. augusztus 14. 18.00 h

Ducza Nóra és Geleta Viktor énekművészek estje: Operett és musical slágerduettek (Velencei-tavi Galéria)

2015. augusztus 20.

11.00 h Ünnepi mise és városi ünnepség Agárdon, a római katolikus templom előtti téren, Gárdony város bora díjak átadása

15.00 h Kenyérünnep a Dinnyési Hagyományőrző központban

2015. augusztus 21. 18.00 h

Gárdonyi Építész és Mérnök kör helytörténeti estje, vetített képes program, meghívott vendégelőadókkal

2015. augusztus 28. 18.00 h

El Camino – Csutka István vetített képes élménybeszámolója és könyvbemutatója a Velencei-tavi Galériában

Ocsenás Katalin (igazgató) 06 30 847 6088

 

 

Eseménynaptár

Utolsó hónap március 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 9 1 2 3 4 5
week 10 6 7 8 9 10 11 12
week 11 13 14 15 16 17 18 19
week 12 20 21 22 23 24 25 26
week 13 27 28 29 30 31


A honlap a TÁMOP - 3.2.4/08/01 "Tudásdepó-Expressz" A könyvtári hálózat nem formális és informális szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázat támogatásával készült.

támoplogo