A kiállítás gondolata akkor merült fel bennem először, amikor találkoztam azzal a rengeteg fotóval, amit Dékány András hagyott hátra. A helyszínt polgármesterünk Tóth István javasolta, szerintem telitalálat. A Kaptár Kulturális Központ lépcső feljárójában százak fordulnak meg naponta. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Ocsenás Kati Kulturális Igazgatónak, és Faragó László fotósnak. Ők szívvel és lelkesedéssel álltak az ügy mellé.
Amikor már biztossá vált az időpont, a megnyitóra meghívót küldtem az író lányának, Dékány Eszternek is. Ő a Kútvölgyi kórházban dolgozik Budapesten, most nem tudott eljönni, de meleg szavakban köszönte meg, hogy ápoljuk édesapja emlékét.
Ki volt ez az ember? 121 évvel ezelőtt született, s ha az életútját végignézzük, számos törést fedezhetünk fel, annak ellenére, hogy látszólag jó helyre született. Kecskemét városában jött a világra 1903-ban, egy hideg januári napon. Az apai ág, a Dékány família a város egyik megbecsült, tisztelettel övezett ügyvéd családja volt. Édesanyja felvidéki lány, a Vályi család Sátoraljaújhely és Kassa környékén középnemesi sorban élt, közöttük is számos jogvégzett ember akadt.
Dékány András életében az első törést az jelentette, hogy tíz hónapos korában elveszítette az édesapját. Az özvegy édesanya szüleihez, testvéreihez fordult segítségért, elhagyták Kecskemétet; Dékány András gyermekéveinek jelentős részét a Felvidéken töltötte.
Annak ellenére, hogy az alföldi homok és a Kárpátok sziklás hegyei vették körül, ő a tengerre vágyott. Álma tizennégy éves korára teljesülni látszott, felvették a Tengerészeti Akadémiára, Fiumében. A Nagy Háború viszont ezt az álmot apró darabokra törte. Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalra került, elvesztettük tengerünket. A mi diákunknak is haza kellett utaznia. Nem tudott a fenekén megmaradni, vándorbotot vett a kezébe, matróznak szegődött. Évekig járta a tengereket, de a válságos gazdasági helyzet miatt erre egyre kevesebb a lehetősége, kénytelen volt szárazföldön munkát vállalni. A Ruhr vidéken talált helyet, gyári munkás lett. 1923 táján ez a terület Európa puskaporos hordójának számított. A vesztes Németországra a Versailles-i békeszerződés óriási hadisarcot rótt, ezt a német gazdaság nem tudta fizetni. A győztes hatalmak, főként Franciaország nemes egyszerűséggel megszállták ezt a vidéket, a gyárakat, üzemeket elfoglalták, a megtermelt javakra rátették a kezüket.
Az ottlakók nyomorogtak, elégedetlenek voltak, ez lett a szülőágya a nemzeti szocializmusnak. A munkások között viszont Moszkva eszméi, a keleti szocializmus gondolatai is talajra találtak. Dékány András első regényei - a Ruhr és a Gyár – bizonyítják, hogy ő egy harmadik eszme, a nyugati szocializmus mellett foglalt állást. Ennek lényege: az átmenet legyen békés, vértelen, mindenki maradjon a kaptafánál. Tudása és képességei szerint vállaljon szerepet a társadalom életében: a gyárigazgató irányítson, a mérnök, az esztergályos szaktudása szerint dolgozzon, de az anyagi javak elosztása olyan legyen, hogy mindenki gondtalanul élhessen.
Az említett két kötet már Budapesten került ki a nyomdából, Dékány András a húszas évek végén hazaköltözött. Harmadik regénye, a Félálomban is tovább növelte népszerűségét, csakúgy, mint első novellás kötete: a Tátrai tüzek. Címéből is látszik, hogy írásaiban visszatért gyermekkora színterére.
Kalandvágya tovább vitte tollát, színdarabok írásával is próbálkozott, sikerrel. Az Aranyszigetet a Nemzeti Színház mutatta be ugyanúgy, mint a Ludas Matyi adaptációját. Ennek a zenés darabnak a későbbi jóbarát, Jávor Pál volt a címszereplője.
Ezen a ponton érkezünk el a Velencei-tóhoz.
A múlt század harmincas éveinek elején Nádasdy gróf úgy határozott, hogy a tóparthoz közel fekvő szántóföldeket, legelőket felparcelláztatja és üdülőtelkek értékesítésébe kezd. Olcsón, - akár még részletfizetésre is - hozzá lehetett jutni, sőt a fővárosból különbuszokat is indítottak az érdeklődők számára. Népszerű volt a kezdeményezés, gomba módra születtek a házak, „megjöttek az első fecskék”.
Benépesült a Székesfehérvárra vezető út két oldala, a Velencei tó felé négy, a másik oldalán hét utca került kialakításra.
Dékány András is vidékre vágyott. „Esküdt ellensége vagyok a városnak és rajongója a szabad természetnek” – írja könyvében, mely a Kétszáz négyszögöl címet viseli.
Érdekes, tanulságos és értékes kötet egy tipikus ösztönről, a fészekrakásról. Így indul a bevezető:
Iránytű azoknak, akik esténként kicsiny otthonuk csendjében álmodoznak a telekről és a házról, arról a birodalomról, amely a mindenség szempontjából nem ér fel egy cserép muskátlival sem, de amely nekünk, ha megvan, ha megszereztük, mindennél többet ér. A magunk földje, a magunk kertje, a magunk tavacskája, és a nekünk, csakis nekünk daloló madarak!
Gondoltál-e már arra, hogy miért jönnek meg tavasszal a vizek, az erdők, a rónaságok és a lápok lakói? Mik azok a titokzatos, különös és kényszerítő erők? Honnan kapják az utasítást a fürjek? Mennyi kérdés…
Különös hatalom a vándorösztön, egyeseknél korábban, másoknál későbben szólal meg, de egyszer mégis riadót fúj.
Dékány András szenvedélyes horgász volt, jó barátjával, Jávor Pállal együtt járták be csónakon a tavat, s a telek kiválasztásában is ő segített.
A két fiatal férfi a hatodik utcában talált rá a nekik tetsző területre.
Ez igen, ez Kanada. – nézelődött büszkén Jávor Pali. Mondtam, hogy megtaláljuk az igazit! Még kunyhó is van rajta, akár Robin Hood is tanyázhatna benne. A megoldás most már csak egy: meg kell venned!
Így lett az író telektulajdonos alig több mint harminc évesen. Ne feledjük; a gazdasági világválság évei ezek. Nyaraló telket – akár a Balatonon, akár a Velencei-tónál – csak a tehetősebb és tehetségesebb emberek vettek. Agárdon is megjelent számos festőművész, zeneszerző, író; Eisemann Mihály, Rónay Kázmér, Fáy Andor.
Az író otthonának érezte ezt a világot. Távcsővel, oldaltáskával, fényképezőgéppel járta a nádas tavat, s megörökített mindent, amit érdekesnek talált. Az általa és róla készített képek albumba kerültek, ezekből kapunk ízelítőt a „Kaptár” feljárójában.
A percellázás nemcsak a telkeket, a 7-es út nyomvonalát is érintette, az első Madárvárta fából készült épületét át kellett helyezni a vízpartra. Ezt sajnos megsínylette az építmény, megsüllyedt, tönkre ment. Szomorúan látta ezt Dékány András is. Újságcikkekben hívta fel a figyelmet, szavai visszhangra találtak. Az illetékesek szorgalmazták az újjáépítést, de a Földművelési Minisztérium már nem tudta érvényesíteni akaratát, közbeszólt a II. Világháború. Súlyos harcok voltak a tó környékén, az író nyaralója is károkat szenvedett. A Csizmadia család – régi jó barátai, budapesti szomszédai – segítettek a helyreállításban. Csatlakozott hozzájuk Rónay Kázmér is, aki az előszoba falaira két freskót készített 1948-ban. A ház ma már idegenek kezén van, a sorsa mostoha, de mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az alkotásokat mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, ezért az itteni kiállítás részei lettek.
A békeévek beköszöntével a Madárvárta ügye is terítékre került ismét. Nagy lendületet adott ennek egy új könyv. Dékány András 1955-ben megírta a Náderdőben vadmadár-t, a Velencei-tó himnuszát. Ez a mű a nagyobbaknak szól, viszont a tó ihlette harmadik munkája, az Afrikából jöttek, egy szép mese kisebb gyermekeknek, a hozzánk érkező kanalas gémek története.
Ez a három könyv kuriózum a magyar irodalomban: Dékány András az első és mindmáig az egyetlen olyan alkotó, aki a szakma által is elismert magas színvonalon három kötetet is szentel a Velencei-tó világának.
Annak a vidéknek, melynek nemcsak a magyar természetpróza elismert alakjaként, de - vállvetve Springer Ferenccel - a vitorlásélet megteremtésének is aktív részese volt. Néhány itt látható felvétel erre is rávilágít.
A mi tavunk csak homokszemnyi ahhoz a hatalmas vízhez képest, amelyek bemutatásához ezek után hozzáfogott. A matrózok, hajók, kapitányok, csempészek, hősök, kikötők, kalózok, bálnák, tengerek regény triász címei is mutatják, hogy ezek az írások az óceánok világába visznek el bennünket. József Attila díjat kapott értük 1961-ben.
Százezer számra jelentek meg könyvei 1967-ben bekövetkezett haláláig. Újabb trilógiát írt Kossuth Lajos tengerészéről; kötetekben emlékezett meg a nagy utazókról: Magellánról és Amundsenről, de a Titanic katasztrófája is megérintette. A koronát munkásságára a Robinson utolsó kalandjával tette fel.
Nekünk, az utókornak lehetőségünk és felelősségünk, hogy emlékét őrizzük. Agárdon 2012-ben már megszületett a Dékány-sétány, ennek felújítása, karbantartása folyamatos. A közelmúltban Fenyvesi László természeti oktató segítségével öt olyan odúval egészítettük ki a területet, melynek alján egy-egy Dékány mű címe szerepel. Holnap délelőtt 10 órakor elindulunk a Balatoni úttól, végigballagunk a sétányon, megállunk a táblánál, ha sikerül, meggyűrűzünk néhány fiókát, akik felnőve elviszik a világba a hírt: mi is ott születtünk a Dékány sétányon. Átkerekezünk a Parkerdőn, majd a Madárvártát vesszük célba. Innen a dinnyés templomkertbe tekerünk. Itt is akad néhány irodalmi odú. ezek még 2010-ben kerültek a fákra, a Madárdal tanösvény nyomvonalán. Holnap így emlékezünk a természetpróza nagy alakjaira, köztük a tó legavatottabb krónikására.
Készül egy kötet is: a Végtelen Vizek Vándora. Rengeteg kép illusztrálja majd, hála annak a segítségnek, amit a munkatársaimtól kapok. Dékány Eszter lakásában őrzi édesapja emlékét; albumokat, kéziratokat hoztam magammal, ezt folyamatosan forgatjuk, elemezzük, válogatjuk.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segít. A már említetteken túl lányomnak, aki nyelvi lektorként is mellettem áll, s legfőképpen annak a társnak, a páromnak, aki évtizedek óta velem tart, bármerre indulok. Orvosként, sportvezetőként, íróként, irodalomkutatóként is próbálkoztam, rá mindig számíthatok. Köszönöm!!
Megelőlegezett hálával gondolok mindazokra, akik ezután állnak a nemes ügy mögé. Dolgozzunk közösen azért, hogy Gárdonyi és Vörösmarty neve mellé Dékány András is felsorakozhasson, mint a tó legavatottabb hírvivője.
A Dékány András Emléktúra és irodalmi odúkereső játék a XVI. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztiválon - 2024. május 5. Agárd. Faragó László képei