A 15. században Dinnyéspuszta Mátyás király tulajdonát képezte, aki azt fiára, Corvin Jánosra hagyta. 1490-ben Corvin János kancellárjának és titkárának, Darányi János felsőörsi prépostnak adományozta a települést, mert a prépost testével védte a csontmezei csatában. Ettől kezdve Dinnyés a mindenkori felsőörsi prépost birtoka volt egészen 1945-ig, az államosításig. A prépostok sorából ki kell emelni Dinnyés múltjának és fejlődésének legaktívabb mecénását, Vajky Györgyöt (1764-1830), aki mezőkomáromi plébánosból lett veszprémi kanonok és egyben felsőörsi prépost. A kanonokságról lemondva Dinnyésre költözött, a birtokot saját kezelésébe vette. A tudománynak, az irodalomnak és a gazdálkodásnak élt látszólag visszavonultan, de annál áldásosabb életet. Nekilátott a puszta kiépítésének, 25 gazdasági épületet, köztük templomot, iskolát, tanítólakást, ipari műhelyeket, és saját magának szerény kastélyt építtetett.
A dinnyési temetőben már a 19. században is temetkeztek, a II. katonai felmérésen és az 1884-ben készült kataszteri térképen is jelölve van. A temető egykori központi nagykeresztje ma is eredeti helyén áll. Körülötte a sűrű akácos bozótban a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó régi sírkövek találhatók. A kereszt és több régi síremlék is a jelenlegi településtől ellenkező irányba, nyugati felé néz, amire több magyarázat is létezik. Az egyik szerint a régi, török korban elpusztult település arra helyezkedett el. A másik magyarázat szerint a temető nyugati oldalán haladt az út, és ezért erre tájolták a síremlékeket. A nagykereszten a megfeszített Jézus alatt, jól láthatóan egy koponya rajzolódik ki. A talapzaton számos II. világháborús sérülés látható. A háború után a lőszermaradványok miatt veszélyes területnek nyilvánították, így a régi temető mellett új temetőt nyitottak.