A Dinnyési Várpark

Szerző: Alekszi Zoltán
Ábrázolt személyek: 
Ábrázolt helyszinek: Dinnyési Várpark
Kapcsolódó dokumentumok:
Leírás

A dinnyési Várpark 2014-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az impozáns parkban a ma már csak romokban létező középkori magyar várak kicsinyített eredetijei láthatók, amelyek rekonstrukciós elképzelések alapján készültek el. A parkot megálmodó és kivitelező Alekszi Zoltán egyik célja az volt, hogy minden várat abban a formájában láthassunk viszont, amilyenek fénykorukban lehettek. A történelmi Magyarország várait még sehol nem jelenítették meg eredeti anyagukból elkészített makettként: a kicsinyített várak, akárcsak eredetijük, kőből, fából, téglából, vesszőből és sárból készültek. A park építője a világon először épített anyaghű makettparkot. A Várpark anyagával az építő 2018-ban bekerült a Guinness rekorderek közé. A várak parkon belüli elhelyezése nem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve (megyényi pontossággal). A park tervezője összesen hetven vár felépítését tervezi. A várak mellett három nyelven olvasható rövid történetük. Emellett az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó neve és legfontosabb tettei is megtekinthetők a 90 emlékoszlopon. 2017-ben a Magyar Várkutatók Emlékházával bővült a park, ahol lehetőség van filmvetítésre is. 2018-ban elkezdődött egy Árpád-kori település rekonstrukciójának építése.




© 2020 Gardonykultura.hu - Minden jog fenntartva! - design by Karma