A Vital Hotel Nautis Superior, Gárdony négycsillagos szállodája

Szerző: Szabó Zsolt
Ábrázolt személyek: 
Ábrázolt helyszinek: Vital Hotel Nautis
Kapcsolódó dokumentumok:
Leírás

A hotel az 1980-as évek elején épült Hazafias Népfront üdülő (majd Tesz Hotel) épületének átalakításával, bővítésével létesült annak magánkézbe kerülése után, és 2010-ben nyílt meg Vital Hotel Nautis****superior szálloda néven. A tervezés Pallós Béla irányításával zajlott. A cél egy 85 szobás, négy csillagos szálloda létrehozása volt. A tó közelsége a tervezőket hajó alakra inspirálta és az egész épületet egy nagy óceánjáróra formázták, amit úgy értek el, hogy a nyugati szárny földszintjét íves falakkal határolták és ezek az íves falak egy „hajóorrba” futnak össze. Az emeleti erkélyek, korlátok és a hajóorr kialakítása tovább fokozzák a hajóhatást. Az új hajó formájú szárnyban 41 szoba, a már meglévő épületszárnyban ráépítésekkel összesen 44 szoba, létesült. A szobák berendezését úgy alakították ki, hogy mind a pihenésre vágyó vendégek, mind a konferenciára, üzleti megbeszélésre érkezők igényeit kielégíthessék. A szállodában a legfelső szinten 4 luxus lakosztály is helyet kapott.
A meglévő és az újonnan létesített épületrész között elegáns bejáratot terveztek. A vízpart közelében a tengeri hatás kedvéért egy „világítótorony” is épült. A szálloda közösségi funkcióit étterem és 9 konferenciaterem biztosítja. Különleges, hogy a negyedik emeleten is kialakítottak két konferenciatermet, amelyek összekapcsolódnak a luxus lakosztályokkal. Az étterem 160 fős, panorámás a Velencei-tóra, de külön lobby bár és grill terasz is rendelkezésre áll. A szállodában a felfrissülést, kikapcsolódást bowling terem és wellness részleg biztosítja. Nem véletlen, hogy a Nautis a magyar vendégkör mellett számos külföldi vendéget is fogad.




© 2020 Gardonykultura.hu - Minden jog fenntartva! - design by Karma