A Magyar Ornitológusok Szövetsége kezdeményezésére épült az első velencei-tavi madárvárta Dinnyésen, a tó délnyugati sarkában, 1930-ban, harmadikként a fertő-tavi és a hortobágyi után. Építője Radetzky Dezső székesfehérvári tanár, kiváló ornitológus, akinek vezetése alatt a várta egészen a háború végéig működött, amikor is a harcokban
megsemmisült. Az új madárvártát Radetzky Dezső fia, Radetzky Jenő emeltette a mai helyén, Agárd szélén 1958-59-ben, a megye anyagi támogatásával. Ekkor, 1958-ban vált természetvédelmi területté, madárrezervátummá a Velencei-tó nyugati medencéjében elterülő 400 hektárnyi nádas, szintén az ifjabb Radetzky kezdeményezésére. Az új madárvárta a régi faépület helyett egy nádfedeles kőépület lett, amely szállásként és kutatóházként is szolgált, mellette pedig – a madárvárták kötelező elemeként - egy kilátó is létesült. Szépen illeszkedett a tájba.
Feladatának elsősorban a fiatalok oktatását tűzte ki, de továbbra is bázisa maradt a madármegfigyeléseknek, sőt alkalmi madárkórházi feladatokat is ellátott. 1965-ben nevezték el Chernel Istvánról, akinek mellszobrot is állítottak itt. Az oktató munkához Radetzky Jenő jelentős preparátum gyűjteményt és szakkönyvtárat állított össze, és nyaranta madarásztáborokat vezetett a legérdeklődőbb diákoknak. Az itteni megfigyelő munka eredménye a kék fú nevű madár egyetlen hiteles hazai megfigyelése (1967), a fehér farkú lilebíbic első hazai előfordulásának regisztrálása (1975) vagy a hazánkban csak a Velencei-tó úszólápjain megtalálható növényritkaság, a hagymaburok (Liparis loselii) felfedezése.
Az oktató és a megfigyelői, valamint tudományos kutató munka folytatódott a rendszerváltás, illetve Radetzky Jenő 1992-ben bekövetkezett halála után, és az ő szellemében folyik ma is. A legújabb ide köthető felfedezés az európai ál-kalózpók (2009), amelynek egyetlen hazai lelőhelye a Madárvárta területén lévő szegélynádas. 2011 óta a nyári táborozókat és a turistákat megújult, korszerűsített épület fogadja.
