Balázs Gyula 1928-ban a Békés megyei Kondoroson született. Családjával gyerekkorában a Dunántúlra került, Kaposváron járta a polgári iskolát, kitanulta a kőművességet, majd Pécsen felső építőipari iskolát végzett, s a pécsi tervezőintézetben dolgozott. A Munkaügyi Minisztériumba került, végül a zuglói Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola igazgatója lett, és huszonkét év után innen ment nyugdíjba. Ekkor bontakozhatott ki igazán a benne szunnyadó festői, képzőművészeti tehetség. Gyerekkora óta rajzolt, alkotott, de szülei szegénysége miatt nem engedhette meg magának, hogy a Képzőművészeti Főiskolára menjen. Autodidakta módon képezte magát, mestereinek Bizse János festőművészt, Kalló Viktor és Vilt Tibor szobrászt tartotta.

Festményei szinte kizárólag tájképek, amelyek az alföldi festészethez állnak közel. Vastag anyaghasználat és legtöbbször mélytüzű színtömegek jellemzik őket. A falu, a vidék formái, hangulatai érdekelték. Gyakran festette a Velencei-tavat. Nyugdíjas éveinek nagy részét agárdi, Ősz utcai nyaralójában töltötte, amely igazi művészlak volt, számos plasztikával, motívumjátékkal díszítve. Tagja volt a helyi Művészetbarátok Körének. A 90-es és a 2000-es években több kiállítást is rendezett városunkban, utoljára halálának évében, 2012-ben.