Nemzedékek Háza

Szerző: Marczell Kolos
Ábrázolt személyek: Horvát Lóránt, Marcell Kolos
Ábrázolt helyszinek: Nemzedékek Háza
Kapcsolódó dokumentumok:
Leírás

A jelenlegi épület elődje 1902 és 1982 között előbb a gárdonyi községháza, majd a szocializmus idején tanácsháza volt. Amikor 1982-ben megépült az új tanácsháza (a mai polgármesteri hivatal), az épület művelődési ház lett. Színháztermet, szakköri és klubhelyiségeket alakítottak ki benne, de még óvodai foglalkoztatók is voltak a Gárdonyi utcai szárnyban. Huszonöt év művelődési házi használat után felújítására 2008-ban európai uniós pályázat adott lehetőséget. Tervezésére helyi szakemberek; Horváth Lóránt építész és Marczell Kolos statikus tervező kaptak megbízást.
A felújítás során gyakorlatilag a falakon kívül minden elbontásra került. Az épülethez az udvar felől új, tornácos bejárat, új vizesblokk és padlásfeljáró épült. A meglévő részben ruhatár, büfé, nagyterem, szakköri terem, társalgó, irodák, öltöző, gépészet és raktár létesült. Komplett gépészeti és elektromos rendszerek készültek. Szerkezeti szempontból új födém, lépcső és fedélszék épült. Az épület külleme teljesen új megfogalmazást kapott, a tervezők egy tömegként kezelték az egész házat, s új kontyolt nyeregtetővel fedték le. A karakteres tetőfelépítménnyel a padlás
bevilágítását és a későbbi bővítést is lehetővé tették. A tetőt az utcai homlokzatokon az ereszvonalban kis alsó könyökfák sorával támasztottak meg, az udvari tornácos faoszlopokat szintén könyökfákkal merevítették. A felújított épületet 2010 nyarán adták át Nemzedékek Házaként közművelődési feladatellátás funkcióval. Szép, rendezett lett a belső udvar is. A keleti oldalán lévő Fókusz központ épületének hasonló stílusban történt felújításával pedig harmonikus együttes alakult ki.

Kapcsolódó képgalériák




© 2020 Gardonykultura.hu - Minden jog fenntartva!